HospitART


A gyógyulás összetett folyamat, melyben a léleknek meghatározó szerep jut. A minden borzalmon átsegítő belső és külső életigenlés, a pozitív életérzés ezt a célt is szolgálja. A művészet feladata ennek az életérzésnek a megfogalmazása.
Kiemelkedően közhasznú alapítványunk munkatársai az akut jellegű betegellátásban való napi aktív részvételük során tapasztalják, hogy mind a betegeknek, mind az ellátóknak szükségük van erre az érzésre, erre a szuggeszcióra. A környezet, a művészet útján segítséget nyújthat.
Ez a gondolat vezetett a HospitART program megindításához, képzoművészeti alkotások megjelenítéséhez a közvetlen betegellátás helyszínén.
Alapítványunk munkatársainak megadatott, ismerhették Hegyi György mindenen átsütő humánumát. Az adományozó és az alapítvánnyal együttmuködő, Fővárosi Önkormányzat Szent Imre Kórházának segítségével ezt az üzenetet szeretné eljuttatni a kórház Sürgosségi Egységének betegeihez, hozzátartozóihoz és nem utolsó sorban dolgozóihoz. „Az Élet igenlése” tárlat megnyitása reményeink szerint olyan folyamatot indít meg mely egészségügyünkben a művészet segítségét is kihasználja a gyógyulás és a gyógyítani tudás érdekében.

Berényi Tamás dr.
a kuratórium elnöke